Chapter one: Just forgive me

Sziasztok, üdv mindenkinek ismét :) Eszméletlenül köszönöm a feliratkozókat és a kommenteket egyaránt, nagyon sokat jelent nekem!!! :33 Annyira hálás vagyok nektek, hogy velem vagytok még mindig… A cseréket ki fogom tenni, csak egy kis türelmet kérnék, ugyanis most voltak a féléves zárások és hát nem lettek fényes jegyeim. A tavalyihoz képest, sokat rontottam.  

Nem akarlak tovább untatni titeket, itt is lenne az első rész. Nagyon kérek mindenkit, hogy aki teheti pár mondat erejéig írjon komit, vagy legalább iratkozzon fel, ha tetszik neki a történet.

------------------------------------------------

Csak bocsáss meg nekem  

Lola Blackwood szemszöge:

Holding on and letting go

Elpihen a világ, s a természet lágy ölén ringatja csendesen. Kétségtelen, vége a nyárnak és megérkezett a borongós, nyirkos ősz. A nyitott ablakon befúj a hajnal hideg szellője, meglengeti a tüllfüggönyt, majd végighaladva az egész szobán, megtalál minket is.

Meztelen hátam megborzong, de nem a széltől, hanem Zayn kezétől, mely olyan lágyan simít végig fedetlen vállamon, s apró csókot lehel rá.

Felnyögök és hallom hátam mögül, ahogy a fiú jólesően felnevet és az oldalamat kezdi böködni, hogy vegyem a fáradságot és keljek fel végre.

-Ne.-nyöszörgök és egy mozdulattal a fejemre húzom a takarómat.

Mikor kinyitom a szemem, Zaynnel találom szembe magam, a kedvenc díszpárnám pedig rögtön az arcában landol. Ezzel kivágom nála a biztosítékot, megragadja a derekam és kiránt az ágyból, még csak meg sem erőlteti magát. A hátát ütlegelem sikítozva, s ő beleültet a fürdőkádba, végül rám engedi a zuhanyrózsából a hideg vizet, egy újabb sikollyal kísérve kedvességét, közben pedig pimaszul vigyorog.

Semmi megbánás nincs a tekintetében, inkább örül annak, amit tesz.

-Felébredtem, már fent vagyok.-dühödten lengetem orra előtt a láthatatlan fehér zászlót, jelezve, hogy feladom a harcot.

Ezt a menetet ő nyerte, de lesz ez még így se. Fontolóra veszem, hogy visszavágót kérek.

Az arcomba dobja a törülközőm. Kezét nyújtja, amit örömmel elfogadok és kisegíti vacogó testem a kádból. Hajam csapzott, a pizsamának nevezhető pólóm is csurom vizes.

Kezem az idegességtől ökölbe szorul és megindulok Zayn felé. Apró kezemmel kezdem püfölni, nem lök el magától, hisz nem fáj neki. Csak nevet hasztalan erőlködésemen.

Átnyúl felettem és magához von erősen. Lehetetlen megmozdulni. Furcsa, hogy akitől eddig féltem, a bizalmasommá vált és megbarátkoztam azzal, hogy vámpír. Szerinte nincs ember és vámpír közt szerelem, de mostanra ő is belátta, hogy igenis van, csak akarni kell, mert egymás nélkül egy üres lyuk maradna és két kóborló lélek a nagyvilágban, akik helyüket keresik.
Hagynunk kell, hogy sodorjon magával az ár, de minden tettünkért felelősséget kell vállalnunk.

Nem várhatjuk el, hogy az égi manna majd magától az ölünkbe hullik. A szerelemmel ugyanez a helyzet. Próbálkozni kell, ha elsőre nem sikerül, sikerül másodszorra.

-Öltözz fel. Mutatni akarok valamit.-Zayn gesztenyebarna szeme, úgy lobban fel, mint a gyufán a láng, s a szoba fele noszogat.

Nem tudom mire vélni ezt a furcsa megnyilvánulást, de vállamat megvonva besétálok a szobába és azt teszem amit kér.
Órákig tudnék a szekrény előtt gubbasztani ruhát keresgélve, mire megtalálom a tökéletes darabot.
Dús, bozontos hajam, egy egyszerű, laza copfba kötöm fel, végül a tornacipőm, gubancos fűzőjével szerencsétlenkedek egy kicsit.

Levágtázok a lépcsőn, hatalmas robajjal, be a konyhába. A pulton heverő tányérról lekapok egy őrizetlen szendvicset. beleharapok és visszahelyezem a oda, ahonnan elvettem. Zayn szemét fogatva dobálja kezében a kocsikulcsot és kitessékel az autóhoz.

Az idő barátságtalan, nyirkos és ködös, kabátom cipzárját, jobban összehúzom magamon.
Kitárja előttem a Range Rover ajtaját és bepattanok az anyósülésre. A motor hangosan felbőg, a biztonsági övet magam elé rakom, s csendben hallgatok, magam elé bámulva, az út feléig.

-Hova megyünk?-teszem fel első és egyben legfontosabb kérdésemet a millió közül.

-Majd meglátod.-szeme rám mered hosszú időre, mire az arcát az előtte haladó út felé fordítom, még mielőtt frontálisan karamboloznánk.

Nem nagyon elégszem meg ezzel a válasszal, így elhalmozom más lényegtelen kérdéssel. Úgy érzem magam, mint egy ötéves akinek be nem áll a szája egész nap.
Áthaladunk a Tower hídon, s még pár kilométeren át jár az autó, végül megáll.
Az ajtót úri ember módjára, kinyitja előttem. Csodás környék. A házak olyanok, mint a képzeletemben lerajzolt paloták. Hatalmasak és bizonyára olyan drágák is.

-Mit keresünk mit itt?-szűkül össze a szemem egész picire, s vonom kérdőre a mellettem ácsorgó fiút.

-Meglepetés.-mosolyog és nedves csókot lehel összeráncolt homlokomra.-Ez a miénk, pontosabban a tiéd.-mutat az előttünk lévő vajszínű házra.

Szemöldököm hirtelen az egekig szalad a meglepődöttségtől. Csak bámulok ki a fejemből, száz és száz gondolat szalad most át az agyamban, de mind egyhez vezet: Zayn házat vett nekem.
Nagyon figyelmes tőle bár nem érdemlem meg ezt az ajándékot.

-De... miért kapom? Én... nem tudok neked semmit venni.-hebegek össze-vissza zavartságomban, míg a karommal csapkodok a levegőben, mintha el akarnék szállni.

-Nekem az is elég ha megtudsz bocsátani, amiért elhagytalak.-a mosoly lefagy arcomról, s olyan komorrá válik, mint a sötét éjszaka.

Fagyos tekintete kerül elő, amit az elmúlt pár hónapban sikerült elrejtenie, s most ismét napvilágot lát.
Bántja a rég elfeledett múlt emléke, látom rajta. A szeme az, ami nem tud nekem hazudni. Jól ismerem már. Bánatos arcunkon nem lehet látni a mosoly legkisebb jelét sem. Nem mondja ki, de én érzem a fájdalmát.

Ismét itt áll előttem az a búskomor, nulla életkedvű fiú akit megismertem, aki soha nem mosolyog és folyton morog.
Lábujjhegyre állok, kezeimet nyaka köré fonom és beletúrok dús, éj fekete hajába. Hatalmas tenyere végigsiklik a hátamon.

-Már rég megbocsátottam.-suttogom a fülébe, a hallani akaródzó szavakat.

Próbálok megbarátkozni a helyzettel. hogy Zayn csak jót akar nekem és biztonságban akar tudni, nem pedig a hullaházban. Más. Teljesen más.
Fejét vállamra dönti, így van lehetőségem mélyen beszippantani férfias illatát. Keze megállapodik a csípőmön, halkan nyög fel.
Hagyom, hogy csókra termett ajkai, nyakam kényeztesse, majd áttérjen, érte vágyakozó számra. Borostás arcát, végül a tenyerembe fogom és rám mosolyog.

Érzem, újra tudom őt szeretni, újra tudom ölelni, csókolni és újra tudok mosolyt csalni az arcára.