Prológus

Sziasztok kedves olvasóim.
Örömmel tudatom veletek, hogy hivatalosan is megnyílt a 2. évad. Yeap.
Íme a prológus, hamarosan várható a trailer is.  :)) 
Nagyon kérek mindenkit, hogy komizzon, pipáljon és iratkozzon fel, ha többet akar megtudni Lola és Zayn történetének a folytatásáról, vagy csatlakozzatok a facebook-os csoportba, ami minden kedves olvasó előtt, nyitva áll. :) Ja és innentől kezdve, megpróbálkozok Zayn szemszögéből is írni, ahogy azt az epilógusban is tettem :DD
És akkor nem is húzom az időt, itt a prológus!!!
Sok puszii! <33

------------------------------------------------

Prológus

Lola Blackwood szemszöge:

Már 9 hónapja, hogy majdnem elvesztettem. 9 hónap, bizony elég hosszú idő. Furcsa, mégis azt hiszem, minden rendben, pedig egyáltalán nem így van. Csak sodródom az árral, mintha semmi gond nem lenne.

Breathing your love

Tekintetünk egyszer csak találkozik és ellenhálhatatlan mosoly ül az arcára. Váratlanul megragadja a kezem és magához von. Szorosan ölel, hogy el ne tudjak szökni tőle.

Nem tenném meg. Nem tudnám itt hagyni. Csak a karjai közt akarok lenni a nap 24 órájában. mint a mesékben, s történetünk ezzel zárulna: Boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Egyáltalán nem így van. Vannak akik nem halnak meg és sajnos én is ezt a semminek nevezhető életet akarom. Megszűnne minden, csak a gyilkolás maradna nekem. A szívem megszűnne dobogni, viszont csak így lehetek teljesen az övé.

Farkasszemet nézek a tükörképemmel, míg Zayn öleli a derekamat, s ujjait egészen óvatosan végighúzza a testemet fedő, be nem gyógyult sebek hegein. Teljesen elcsúfítanak.

-Soha... soha többé nem foglak elengedni. Szeretlek.-suttog titokzatosan a fülembe.

Lassan fordít maga felé és hirtelen elveszek abban a csábító gesztenyebarna szempárban.

Szerényen közelít felém, s ajkait az enyémre tapasztva, csókol. Ha örökké így élhetnék, nem kérnék többet, csupán csak ezt: Őt. Aki nem fél megvédeni, bármilyen butaságba is keveredjek, aki nem fél szeretni.
Lefejti vállaimról a törülközőt, s a Hold által megvilágított, természetes fénybe öltöző szoba félhomályában, elveszek, erős, izmos karjában. Gondolataim ezer felé vágtáznak.
Ezernyi pici sóhaj, ezernyi pici csók, ezernyi pici érintés, de csak egy ember teszi ezt velem.

Csak halkan, csak csendben perdül táncra a szívem, a közeledtét érezve. Újra kell élednie mindennek, ami meghalt, ami elveszett belülről. Nem akarom, hogy hatással legyen rám a gyűlölködő múlt, csak a jelent akarom évezni, vele. Bármibe is kerüljön.