Chapter six: Cub

Halihó. Hogy vagytok? Egy kisebb késés után végül meghoztam a következő részt. Relém már vártátok. Azért késtem, mert sajnos megfáztam és az ágyat nyomtam a nap 24 órájában. 
Nem sok hozzáfűzni valóm lenne, maximum annyi, hogy nagyon várom a kommenteket és az új lelkes olvasókat. :)) <33
Jók legyetek és ne igyatok sokat a hétvégen! xd
Sok puszii: ~Patrícia

------------------------------------------------

Kölyök 

Zayn Malik szemszöge:

Lam Rim - I Cry

Lola békés arccal alussza igaz álmát, szinte rezzenéstelen, míg én nagyapja karosszékéből figyelem teljesen elvarázsoltan. Összekuporodva ártatlan, sebezhető tekintete. Még csak kölyöknek mutatja magát, de már kezd felnőni. 

Amilyen pajkos, most olyan...

Gondolatmenetemet, Lola kitárulkozni látszó őzike szemei zavarják meg.

Hatalmasakat pislog az apró szemével, azonban most teljesen más csillogással ég, majdnem lángol.

Ajka elárulja mit akar ez a kölyök.

"Számtalan lány nézett már rám így, de egyiknél sem éreztem azt, amit nála: az enyém!"

Kék szemei árulkodnak magáról. Lassan ül fel, csupán egy égitest világítja meg a szobát, a függönyön át. Lola arca felragyog és hallom dürögő szívének vad lüktetését. Ennek az okozóját is sejtem: én magam volnék az.

Ingem félrecsúszik vállán, mikor kiszáll a bájos teremtés, a puha, felmelegedett ágyból. Visszatessékelném a helyére, de addigra már az ölemben összekuporodva nyugszik.

Fejét mellkasomnak szorítja és gyenge kezeivel, alig éri át a derekam. Haját simogatom, végül kitör belőle ami már eddig is bizonyossá vált, sírnia kell. Sírnia kell, hogy álomba nyugtassa, hogy könnyebb legyen a szeretni való kis lelke.

Úgy ragaszkodik hozzám, mint egy kislány a plüssmacijához. Érthető, hisz ennek a lánynak, senkije nem maradt rajtam kívül, csak egy emlékkép a nagyapjáról. 

Még jobban magamhoz szorítom a lányt és érzem puha bőrének friss illatát. Teste meg-meg remeg többször is, míg majdnem álomba sírja magát. Halk szuszogása morajlik a szobában, csupán ez az egyetlen hang, amit hallani vélek.

Ujjait végighúzza a testemet fedő tetoválásokon, majd érdeklődően pásztázza a tekintetemet. A kíváncsiság sosem bűn, főleg, ha egy ilyen kincset tartasz a markodban. Halkan felnyög, mikor apró termetét egy kicsit megemelem, s összerezzen. 

Rakoncátlan tincsei szerte széjjel állnak, arcára pír borul, mikor halványan rámosolygok. Nem tudja, hogy mi zajlik le a fejemben, csak sejtheti. Az a sok mocskos gondolat, mind hozzá vezet... 

Egyedül hozzá, akit olyan jó magamhoz ölelni. Azt a pici, mégis életre és érintésre termett testét. Minden megszűnik körülöttünk. Csupán csak szeretni akarom, ahogy még soha senkit azelőtt, pont amiért visszajöttem hozzá, mert arcával belopta magát a házamba, a szívembe majd a karomba, a maga kis őrült akaratával. Csak az vigasztal, hogy nem tudja a titkaimat. Megutálna és elmenne, azt pedig nem akarom, hisz nagyon hozzám nőtt ez a vakarcs.

Csendben mered maga elé Lola, hagyja, hogy magamhoz öleljem szorosabban és még szorosabban, ahogy csal lehet.

Testem további tanulmányozásába öli az erejét és szinte már könyörgök neki, hogy próbáljon aludni. Okosan, szófogadóan teszi amire kérem, de nem mászik ki az ölemből, megvárja, hogy majd én lerakom az ágyra.

Fáj beismernem, de szívszorító így látni, őt aki mindennél fontosabb nekem. Az utolsó családtagja is meghalt. Immár, mind a négyen azt nézhetik, hogy hogyan próbálja tönkre tenni magát, mikor mellettem van.

 Sosem volt biztonságban és most már nem is lesz, soha többé, de ha megint elhagyom, teljesen össze fog törni, mint egy csésze, amikor a földre hull, s nehéz lesz felszedegetni a darabjait. Egy életre megsebzem odabent. 

Szemét, hol összezárja, hol kinyitja, úgy bújik hozzám, mint egy kölyökkutya menedéket keresve gazdája ölében, s csak sodródik az árral keserves sírás közepette.

Kicsit fészkelődik az ölemben, mikor aránylag lenyugszik, s elvarázsol a szemébe visszatérő vad, pajkos csillogás, mely időről-időre magával ragad és tart fogságban a hideg, szürke, sötét éjszakákon. Halkan sóhajt fel.

Homlokom az övének szorítom, mélyen beszívja illatomat a pólón keresztül. Szemeit lehunyva tartja, veszi a levegőt, miközben érzem, ahogy mellkasa és melle egyszerre emelkedik, majd süllyed.

Összerezzen, mikor megsimítom a hátát, s a dereka vonalára haladok. Szomorúan tapogatja meg az arcom és rá kell jönnie, hogy nem cirógatni való, hanem durván borostás.

A kitárt ablakon befúj az éjszaka hűvös, borzongató szele és még jobban leemeli Lola válláról a felesleges fehér ingemet. Jobb szeretem látni azt az ártatlan meztelen testét. 

A karomba emelve viszem, hogy becsukjam az ablakot és egyúttal a függönyöket is elhúzom. 

A teljes sötétségbe botorkálok vissza, vele a karomban egészen az ágyig. Minden hátsó szándék nélkül fektetem le az összegyűrődött takaróra, s melléje telepedek. Szorosan hozzám bújik, mintha a takarót helyettesíteném. Bárcsak. Minden éjjel melengetném védtelen testét és nem engedném el bizony soha.

Egy erőltetett mosoly ül arra a csókolni való szájára. Átölelem a lányt, aki belepuszil a tenyerembe. Ámulattal járja végig a kezem a bársonyos végtagjait. Ingem majdnem térdéig ér, túl nagy ez a ruhadarab egy ilyen pici, törékeny testre.

Teljesen elveszik a karomban, háromszor is körbe érném.

Itt kell rájönnöm-e tökéletes idilli, mégis meghitt hangulatban, hogy mennyi minden van ebben a lányban, ami úgy vonz, mint legyet a fény, vagy amit olyannyira szeretek benne: a szeme csillogását, a haja fényét, az ajka halvány rózsaszín színét, s annak édes ízét. Teste melegét, amelyet még most sem hagyom, hogy kialudjon. Vérig hatoló ujjacskáinak borzongató érintését. 

S hirtelen olyan világossá válik minden, amit teszünk: együtt vagyunk, egyetlen mindent eláruló, szenvedélyes csókban összeforrva, meghazudtolva a szépségét, hisz most minden szebb, mint valaha.

Nem tétovázok tovább, ajkam az övére simítom, ezzel öntudatlan állapotba taszítva a lányt. A sós, nedves könnycseppek végigfolynak az arcán, le az ajkáig, amiket lecsókolok onnan. Hosszan fekszik karjaim közt, ahová valójában tartozik, s halkan szuszog, édes álmot aludva. Olyan elbűvölő, esetlen kölyök, mint amilyen valójában.

Chapter five: Cry!

Sziasztok!!! Először is elnézést kell kérnem tőletek, hogy ilyen későn hozom a részt, több, mint 2 hét után. Nagyon nagyon sajnálom. Ennek az okai pedig a következőek: tanulnom kell, zenesuliba kell járnom és ott van a barátom. <3 Írásra pedig nem sok időm marad. De most megpróbálom bepótolni az elmaradottakat. Szóval itt is lenne az új rész. Szeretném, ha páran kommentelnétek. Nem ez lett a leghosszabb rész, de remélem ennyivel is megelégedtek most.
Millió puszii: ~Patrícia

------------------------------------------------

Sírj! 

 Zayn Malik szemszöge: 

Beyoncé - Halo

A kora hajnal már jó pár órája elmúlni látszik, s mikor az ablakon kinézek, az ezernyi színekbe átöltöző falevelek elhalását vélem felfedezni, majd a fürdőszobából kiszökő víz csobogását és a frissen kilépő lányt, egy szál törülközőben.

Elvarázsolva nézek végig, pici termetén, puha, kissé nedves bőrén. Hosszú, kontyba fogott barna haját, most leengedi, eltipegve mellettem. Utána kapok, derekát elérve vonom magamhoz.

Megpróbálkozik a szabadulással, de teljesen feleslegesen teszi, hisz maga is tudja, hogy bizony nem engedem el.

Felállok az ágy széléről és karom Lola köré fonom, a kis törékeny, ártatlan teste köré. 

Páratlan pillanat ez a mostani. Olyan valóságos, kissé szemtelen és boldog. Mintha csak mi ketten lennénk ezen az átkozott világon, mely annyi, de annyi fájdalmat őriz, s tart titkon magában.

Hadd öleljem még.

Csak egy kicsit, míg meg nem nyugszik zaklatott és zakatoló lelke. Itt legalább biztonságban tartom, de ha elengedem, ez a kis madárka képes kirepülni a fészekből és bajba sodorja még magát a végén.

Halkan szuszog, magam felé fordítva, hozzám bújik, úgy, ahogy még soha senki azelőtt. Hallom, ahogy pisze orrával mélyeket szippant az illatomból, közben teste remeg, de nem tudom, hogy mitől. Tudhatná már, hogy nem fogom bántani. Feltolulnak benne az elrejtezni látszó érzelmek, melyek folyton magukkal kísérik.

Mintha próbálna valamit leküzdeni magában, erőlködik rajta.

Talán a félelmet?

Kicsit erősebben húzom magamhoz a testét, fülébe egy régi dalt kezdek dúdolni, amit anya szokott nekem énekelni, annak idején. Szíve hol heves, hol pedig lágy, mint, ahogyan hozzám simulva, elcsitulva figyel a hangomra.

A zsebemben eszeveszett módon kezd rezegni az a fránya telefon, s Lola megmoccan, kitér a karom alól, figyelem, ahogy teljesen elpirulva sétál a fürdőbe, én pedig idegesen előrántom a telefont. A képernyőt vizsgálgatom. Ismeretlen szám.

A telefont szorongatva a kezemben, hallgatom, amit elmesélik, hogy egyetlen szerelmem legutolsó rokona is meghalt pár napja San Marinóban.
Lesujtva figyelek a férfi hangjára, aki még ma az olasz városban akar minket tudni, a temetés miatt, ami a holnapi nap folyamán kerül megrendezésre.

Alig rakom le a telefont, Lola, szabadidő ruhában igyekszik ki a fürdőből, egyenest vissza a karjaimba, várva, hogy tovább énekeljek neki.
Tanácstalanul túrok fekete hajamba és elfordulok a meg semmit sem sejtő lánytól. Hülye lenne nem felfedezni rajtam a zavartságot, épp ezért nem tétovázva, rá is kérdez.

-Lola... Aki az előbb hívott... - a mondatokat tördelve próbálom elnyögni, hogy mi történt, de ahogy belenézek kék szemébe, elkap a sajnálat a lány iránt. - Én annyira sajnálom... A nagyapád pár napja... meghalt. - ahogy kimondom ezeket a szavakat, szeme elkerekedik a hír hallatán.

-De, hogyan? És miért? - annyi, de annyi kérdés jár még abban a figyelemre méltó kis buksijában, szavai azonban elakadnak a második kérdése után, s már csak arra tudok figyelni, hogy kellőképpen tartsam karjaim között a zokogó kölyköt.

Nem bírja abbahagyni a sírást, de nem is kell. "Sírd csak ki magadat, könnyebb lesz majd. Sírj!" Olyan angyaliknak, hányatott sorsúnak látszik, csak sír és sír, miközben pólóm markolja a mellkasomon, s gyémántként kihulló könnye áztatja a pamut anyagot a bőrömön. Nehéz lenne választ adni a kérdéseire.

Hosszú pilláin, könnycseppek táncolnak, ujjaimmal letörlöm, nincs helye a sírásnak ezen a pofin. Bánatosan mered magában, rózsaszín ajkai elnyílnak, de egyetlen hang sem merészkedik ki rajta.
Apró ujjaival erősen szorít, nem akar elengedni. Érthető.

***

Lola békésen alszik az ölembe hajtva fejét. Oly megnyugtató számomra ez a látvány. Ha boldog én is az vagyok, ha szomorú én is az vagyok... Csak párszor moccan meg, de nem ébred fel. Bársonyos, hosszú, szeme elé leomló haját igazgatom és fésülöm ujjaimmal.

Elönti valami melegség a hideg testem. Olyan ártatlan ennek a lánynak a tekintete, kedvem lenne itt helyben felfalni.
Megcsókolni, majd felfalni a kedvesemet.
Puha bőrén végigsimítani, s most olyan nyugodtan álmodik. Engem is magával ragad az álommanó, pedig még sokáig nézném őt.

A gép landol San Marinóban. Hihetetlen érzés újra itt lenni. Hátborzongató, közben vérpezsdítő is egyben. Lola ideges, s kapkod, majdnem sír, mikor a taxiba előttünk ül be egy nő. Karjánál megragadom és elrántom az idegen közeléből, ő pedig káromkodva kiabál velem. Mérgesen meredek rá, kicsit le is csitul, de éppen csak pár másodpercre.
Megértem a felháborodottságát, de túlzásba nem kéne vinnie.

Pont úgy viselkedik, mint egy 4 éves gyerek, akitől elvették a Barbie babáját és ilyen módon akarja visszaszerezni, de ez a hasztalan keménysége nem vezet sehova, csak konfliktusba, amit igyekszek elkerülni ezzel a szemtelen, merésznek tűnő lánnyal. Viszont a látszat mindig csal. Hiába akarja magát keménynek, megtörhetetlennek mutatni, belül nem ez az igazi Lola Blackwood.

Chapter four: Feel that you need me

Sziasztok kedves olvasók és idetévedők!
Elnézést kérek, hogy csak most hoztam a részt, de jó okom volt erre. Tanulás, úszás pótlás, ping-pong edzés, zeneiskola (nagyon le vagyok maradva a magánénekkel) és el van törve az ujjam... :((

Meg azért is késtem, mert nem látom, hogy lelkesednétek a részekért és ez lehorgaszt, vagy nem tetszenek a részek? Mindegy. Felvetettem barátnőim előtt, hogy törlöm a blogot, de szó szerint leordították a fejem, hogy meg ne merjem próbálni. Szóval elvetettem ezt a ötletet, így ismét próbát teszek és relém, hogy egy kicsit több hozzászólást kapok. <333 Egyébként eszméletlenül köszönöm a díjakat és a feliratkozókat, ez jobban felvidít. 

Remélem tetszeni fog a rész nektek, egy kicsit +16-os lett, szerintem nem kell mondanom, hogy saját felelősségre olvassátok. <33 :DD Szeretnék sok komit látni.
További szép napot nektek.
Puszii: ~Patrícia

------------------------------------------------

Érezd, hogy kellek neked  

Lola Blackwood szemszöge:

Lil' Rain - Adore you

Vágyakozva, felhevülten nézek sofőrömre, ajkam harapdálom, mérgelődve pásztázza a sötét utat a nyirkos időben.

Élek a pillanattal és mohón akarom megszabadítani pólójától, s illata még jobban a vágy érzését ébreszti fel bennem. Ajkam résnyire nyílik. Apró, de annál fürgébb ujjaim, végighúzom kidolgozott felsőtestén. Az ital még ott csurdogál a véremben. Igazából nagyon is tudom, hogy mit akarok. Érezni őt, akármilyen állapotban is legyek. Csak érezni akarom, hogy a közelemben van, hogy gyengéden érint, hogy vadul csókol. Minden ami boldoggá tehet testileg és lelkileg.

Neki meg sem kottyan az a pár pohár szesz, míg engem egy is padlóra kényszerít, hisz ez az első alkalom, hogy ilyesféle italt iszok meg. Azért öntudatlan állapotban ugyan még sem vagyok, de arra pont elég, hogy bűnbe essek Zayn-nel, aki láthatóan a keménysége ellenére élvezi estelen helyzetemet és éppen kihasználni készül a pillanatot. 

A Range Rover megáll az erdei házunk előtt. Zayn kiugrik az ülésről és értem siet, hogy őt illesse az a megtiszteltetés, kirángathat az autóból. Lábaim egyből meginognak alattam, s a föld megfordul majd bukfencezik a szemem előtt.

Sietve berúgja maga mögött a szoba ajtaját, s az említett tárgynak szorít. Teljes testével hozzám simul, ajka az enyémekre tapad, mintha mágnes lenne, úgy vonzzák egymást.

Nem kell nagyon erőlködnie azon, hogy megemeljen és lábaim dereka köré fonjam. Szívverésem a megszokottnál is gyorsabb. Mellkasom egyre szaporábban emelkedik és süllyed a mellemmel.

A sötétben lassan jut el velem az ágyig, végül lábaimat lecsavarja magáról, és úgy hajít a takaróra.

Úgy próbálja levenni rólam a koktélruhát, mintha egy porcelán baba volnék. Fölém hajol, belemarkol a combomba és egy jóleső hossza nyögés szaladna ki a számon, ha Zayn nem tapasztaná be az övével.

Többször vájom hátába körmeimet, reakciója erre, hogy szorosabban préselődik hozzám, mint eddig. Apró termetem, teljesen elveszik alatta, így fordítva a helyzetünkön, én kerülök felülre.

Forró, lassan, perzselő csókjaival hinti be hasam, és minden porcikám, kicsikarja belőlem a kéjes, őszinte, árulkodó sóhajokat.

Teljesen elvesztem az uralmat a testem felett, ahogy belenézek barna íriszeibe, csak hagyom, hogy minden történjen, ami már régóta érik és sajnos nem csak az ital játszik közre ebben. 

Minden amit kívánok: ő, maga a tökéletesség. 

Testünk eggyé olvad, két fél tesz ki egy egészet. Keze eközben folyamatosan gerincem vonalán jár. Mindig egyre közelebb akar férkőzni, mintha nem lennénk, így is túl közel egymáshoz. 

Visszavonni ismét, késő lenne, de nem tenném meg. 

Teste megfeszül felettem és egy hangos sikoly tör fel belőlem. Görcsbe rándulnak a végtagjaim, vele a hasam is. 

Megdermedve, szétterülve fekszem az ágyon. Zayn arcán levakarhatatlan mosoly terül el. Ismét átéljük, amit már régen.

Fejét mellkasomra dönti, hogy hallgassa a szívem, vad dübörgését, amit ő maga okoz pusztán a jelenlétével. 

Ujjaimmal, kócos verejtékről nedves, fekete dús hajába túrok, s megmarkolva a hajtömeget, a tarkójánál, felemelem a mellkasomról. 

Lassan közelít felém, de annál durvábban és szenvedélyesebben csókol, duzzadt ajkaival. Végignyalja ajkaimat és egyre jobban halad lefelé, mintha nem lenne elég, hogy nem rég okozott gyönyört. Kezeimet elkapja amint felé nyúlok és a fejem mellé szorítja őket, ujjainkat pedig összekulcsolja, fejem jobbra-balra kapkodom. Úgy tesz, mintha nem lenne elég időnk felfedezni és megízlelni egymást. 

Alkohol sem kellett volna, hogy mindez megtörténjen. Zayn csendben fürkészi a tekintetem, s a gesztenyebarna szempár felcsillan az éjszakában, minden lehetséges árnyalatában. Továbbra is felettem tornyosodik hatalmas alakjával és eltakarja az éppen beszűrődő telihold fényét.

Arcomból egy nedves hajtincset, a fülem mögé tűr.

-Jól vagy? - vad tekintete hirtelen aggódóvá vált és ez engem is megijeszt, de a csillogás nem alszik ki a szeméből. 

Az ital hatása lassan kezd kiürülni a szervezetemből és sajnos észhez kell térnem. Hogy és mit csináltunk?

Nem kell hozzá nagy felfogás, csupán erős fantázia és az, amit a valóság mutat: egy szál semmiben az ágyon feküdve, és a felettem magasodó Zayn. Újra át akarom élni, mindazt, amit tettünk, a felülmúlhatatlan érzést. Bár mindig így érezhetném magam, mint most.

-Nem tudom. - felelek könnyen és egyszerűen, hisz tényleg nem tudom, hogy érzem most magam. 

Ha nagyon válaszolni akarnék a kérdésre, azt mondanám, hogy nem, szégyellem magam, nem vagyok büszke, de hiába bánnám meg ezerszer is, tudom, hogy ezt akartam és nem történt volna másképp.
Elmeredek a vak sötétségben. 

Zayn legördül mellém és fejem a vállához szorítom, így beszívva a a forró, belehelt szobából az elhasználódott oxigént. Meztelen vállaimat és hátamat cirógatja, majd apró köröket formáz meg rajta. Ujjaimat gyengéden húzom végig, az izmos hasát borító tetoválásokon. A karjaiban tart, meghalok és újraéledek érintéseiben. Megborzongok, azt kívánom soha ne hagyja abba a testem kényeztetését. 

Bárcsak ez lett volna az első, hogy így hozzám ért. Szemem végigköveti Zayn testét, ajkamat lassan véresre harapdálom a látványtól. Ezt ő is észre veszi és hangosan felnevet, majd gesztenyebarna szemeit rám mereszti. Ártatlanul, afféle kiskutya tekintettel bambulok. Hagyom, hogy a félhomályban elvesszek a mosolyában.

***

Bársonyosan simogat a takaró, s a reggel legelső beszűrődő napfénye ébreszt fel az éjszaka történtjeiből. A csodálatos érzés még így is megvan bennem. Halkan nyögök fel, mikor mozdulni akarok, de egy kar nem enged. Zayn keze ölelően fogja körül meztelen derekamat, s erősen magához, mint valami játékmackót, lábaink egymásba gabalyodva, a takaróval együtt.

Zayn hangosan felmorog, amikor megpróbálok kibújni keze alól, így tervem egyből kudarcba fullad. Kénytelen vagyok megvárni, amíg ő is felébred.

Arca nyugodt képet fest a szívemben. Van időm még jobban felfedezni vonásait. Hatalmas szempilláira irigy vagyok, hisz nagyobb, mint az enyém. Ajak mellett ott csücsülnek azok az ellenállhatatlan gödröcskék. Halkan felkuncogok. Mikor elfordítom a fejem érzem a tekintetét magamon, de ha újra ránézek, szemeit ismét összecsukva látom. Erősen koncentrálok, hogy mikor fogja kinyitni a szemét.

-Tudom, hogy fent vagy. - bököm egy kicsit oldalba, de nem árt neki, csendben pihen tovább.

Bosszúsan nézek rá. Orr lyukai kitágulnak és nem bírja tovább, kitör belőle a nevetés.

Apró ujjaimmal csapok a hasára, majd karomat egybefonva duzzogok. Szemeim, teljesen kicsire szűkülnek, ajkaim szorosan összezárom. 

Zayn tovább nevet, de fokozatosan vesz vissza kuncogásából , mikor többször pillant rám. 

Csípőmre ülve, próbálja szétfeszíteni a kezem. Mocorogni kezdek alatta, de mégsem enged el. Levegővételem a megszokottnál is lassabb és nyugodtabb, pedig lenne okom rá, hogy szívrohamot kapjak. Egy furcsa érzés csak fokozódik, ahogy csókolni való ajkai közelednek felém.


Derekamat egy picit megemeli, ajkunk össze is ér abban a pillanatban. Küzdenék ellene, de felesleges lenne. Hideg tenyerébe fogja arcomat, s orromra ad egy apró puszit. Ujjaim tarkójára vezetem és lehúzom magamhoz, hogy még sokszor csókoljon, perceken majd órákon át, amíg világ a világ, csak soha ne érne véget ez az istenverte, vérpezsdítő pillanat heve.